Mangalam
Edit
Korábbi bejegyzések

Évindító jóga! Közös életünneplés, olajozás, tapasztalat-megosztás az új esztendőre.

Kedvesek!
💞
A január 2 hétvégéje immár az új energiákat is kezdi megmutatni és maga elé engedni. Lassan lezárul tehát a 12 éves ciklus a Víz évek nagy korszakával. Ami pedig most születőben van, az egy dinamikus és változatos erő a Tigris, a Fa elem segítségével induló energia. Ez az új kezdet lendülete, mely maga is egy újjászületés. Ezzel immár a következő 12 év küszöbére érkezünk most.
MEGHÍVÓ !
Szeretettel meghívunk Benneteket egy olajozó és beindító az újév hírmondójaként energiát adó és egyben gyógyító napra. Hogy fel tudj készülni velünk a női körrel együtt a jövő időre.
Jövő Idő Felsőfokon!
A programunk zártkörű, mondhatni titkos, hisz gyógyító kulcsokat adunk át nektek. Ezért az előzetes bejelentkezés szükséges Csak így tudsz itt részt venni.
Amit ajánlunk Neked és Magunknak:
🤲 itt most találkozhatsz a Víz és a Fa energiák gyógyító ételeivel, és gyógyító olajozó technikáival. Főzési praktikákkal. Ősi receptek alapján. Ghí, azaz tisztított vajat főzünk együtt.
🤲 asztrológia előrejelzéseinkkel készülünk a 2022-es évre vonatkozóan és Mini elemzésekkel a személyes energiákkal összefüggően. Ebben a kínai 5 elem tana és az ajurvéda technikái is helyet kapnak.
🤲 A gyógyító praktikáinkat most a fogyásnak és az ideális testsúly elérésének szenteljük.
Szervek közül pedig a vesét és a testrészek közül a lábakat a hasat, az emésztő rendszert, és a fejet, a fülekre is kitérve és az arcot vesszük górcső alá és ugyanakkor az idegrendszerre is fókuszálunk! A víz elem a haj egészségét is táplálja. Szépészeti tanácsok minderre vonatkozó technikák a jóga eszköztárából.
A stressz oldását is gyakorolni fogjuk, ehhez mutatunk most gyakorlati módszereket. Relaxáló technikákat és mantrákat.
Várunk Szeretettel jógatermünkben (1143 Budapest Ilka u 30) szombaton, 01. 15.- én 14:00-tól 18:00-ig az idei első évindító programunkon 💞
Az anyagiak: 🍎a részvétel díja 10000 Ft/ alkalom előre regisztrálóknak. Ehhez péntek estig jelezz vissza nekünk e-mailben itt: asztrológia@crotos.com
Aki ezt az időpontot elmulasztja, annak később már 15000 Ft lesz a belépő ára.
Érdemes sietni tehát és nem sokat hezitálni!
Köszönjük ha tetszik a programunk, és várunk Rátok Szeretettel!
A szervezők és egyben háziasszonyok:
Tiara, Réka és Mónika
2022 01. 15. 1143 Budapest Ilka u 30.
0
    0
    Az Ön kosara
    Az Ön kosara üres