Mangalam
Korábbi bejegyzések

Előrejelzés a 2023 évre 🤲🌺🦌

A 2023 év asztrológiai előrejelzése az európai asztrológia, a kínai és a Védikus asztrológia szempontjainak pontos figyelembevételével.

A mottó 2023-ra így hangzik: Ami jön fogadjátok, ami megy engedjétek! Ennyi az egész!

(Zen bölcsesség)

– De hogy ez mennyire nem egyszerű, kedves Zsófiám!

– Igen, Ferenc Károly. A tiszta gondolatok, sohasem bonyolultak, így nem zavarhatnak össze bennünket! Sőt, megkockáztatom, hogy az egyszerű nép gyermekei is pont ugyanazt hallják meg belőle, mint az uralkodó családunk tagjai.

– Brávó! Kedves Zsófiám, ez máris egy újabb brilliáns gondolat!

Férj/Nő legyen a talpán, aki nem ért ezzel egyet.

– Nos, Ferenc-Károly, félre a tréfával! Azt hiszem itt az ideje, hogy elindulhat az át Rendeződés. Mit is értek ezalatt Károlyom?Lássuk csak! Mivel tudjuk: Az uralkodó csak annak köszönheti a népszerűségét, ha a tömegek kedvében jár. De ha mindig csupán ezt teszi, mi történik a Birodalommal? Jobb nem belegondolni! 🤲

No de azért mégis megkísérlem! 🌺

 

Így már jó! Egész bizonyosan arra jutottam, ki kell inkább osztani a feladatokat a gyerekeknek!
🌺🍁🌺

Legyen olyan, aki közülük aki, a néppel tart és a kedvüket keresi.
Legyen olyan is, aki helytartója mindezen tömegeknek és helyben kezeli a kisebb-nagyobb vitás kérdésekben a közép Bizonyossága elveit. Aztán legyen még olyan, aki közvetít a széles tömegek és a középpontunk között, mint hírvivő követ. Gyors mozgású és gyors reagálású ember legyen a talpán ez is.

Nő is lehet, no persze!

No és a lényeg Károlyom, most következik: figyelsz rendesen?!

No akkor mondom: a Miniszterek a következő kasztunk elnevezése lehetne. ✍️ Ezek a fő közvetítői lesznek az uralkodói akaratunknak. Várjuk hát a jelentkezőket! 🙋‍♀️🙆‍♀️🙎🏻‍♀️ Mindenképp hithű és elkötelezett emberekre kell gondolnunk, nem afféle Baskarájákra avagy ahogy itt hívják a magyarok közt: kiskirályokra. Lehet saját véleményük persze, de ezt mindig meg kell tanulniuk alárendelni a közép bizonyosságának. Tehát egyetlen vezérgondolat az, amire felfűzzük a birodalmunkat. Ez pedig a Mantra. 🍾🥂

Hogy ez alatt még miféle szólamok jelennek meg, az szinte lényegtelen, hiszen egy a vezérgondolat. No persze, kell még két stabil pillér jobb és bal oldali mellékhajók, ahogy a katedrálisokban is látható , no persze hogy a nagyobb stabilitás végett.

Nézzük tehát mely két pillér fog szóba kerülni: az egyik már meg is van!

Na Brávó! Melyik az?

Természetesen a természetes illóolajaink és pánaromáink. Gyógyító elixírjeink! …🌺🤲❣️

Na tehát: ilyen az, amikor az uralkodó akar webshopot üzemeltetni. 😂 Lehet, hogy nem innen kellene megközelíteni kedves Zsófia?

Ugyan Miért? Hallgatlak! Lássuk tehát:

Kinek volna ennél jobb tematikája? Nyitott vagyok az új vélekedéseket figyelembe venni! Most Az szóljon gyorsan! Vagy hallgasson örökre! 

Csak mert a Nap éppen egy Bika Uránusz trigon felé siet! Jó lenne elcsípni ezt a kitűnő energiát! Amúgy tudjátok-e gyerekek, hogy ez mit is jelent? 🌺🍁🌺

Nem? Akkor élni fogok a lehetőséggel és megtanítom gyorsan, mondjuk  holnap reggel nektek! Ha ráértek! Jó lesz??
Igen!!

Remek! Csak hogy az idő áramlásának tüdői lehessenek, már most azok, akik a hirtelen légzésfokozással jól elbántak mára. 🌺🍁🌺Az Uránusz ugyanis a Merkúr felsőbb Oktávjaként 🍊képes villámsebességgel elindítani minden régi elavult királyság átalakítását! Pedig a Bika stabil mivolta ennek sodrásával nem annyira ér egyet, de azért most támogatója, ámbár ha a Védikus alapokra helyezkednénk. Akkor ezt az egészet figyelmen kívül is hagyhatnónk.

Mitévőek legyünk tehát? 🍎🍎🍎Na itt át kell kapcsolni egy sebesség fokozattal feljebb. Mert tudjátok e mi a baj azzal aki 30 éve autót vezet de még 4.-be sem kapcsolt fel soha? Na csak annyi, hogy a langyos víz tisztít ugyan, de nem mozgatja át a be merevedett posztokat. 🐎🦌🐎Tessék ezért gyorsan kocsibapattanni, most! és irány az M3 as autópálya. Kapcsolható közben a rádió, ami mindig fogja mondani, merre van a leginkább előre!

A vidéki táj pedig amúgy is megnyugtatónak ígérkezik, úgyhogy rá lehet pillantani a tempomatra.

Igen, a 2013-asat kell vinni! Az már pont 10 éves lesz, elég tapasztalt mára, hogy közvetítse a gondolatainkat. 🍁Üzenet a palackban ugyebár! 🌟🤲🌟

Igen Ferenc Károly, ezt végre jól  kitaláltad!

Na de mi van Sissyvel? Volt Nárd olajat beszerezni? Az fontos! A sok lovaglás kikezdte a keresztcsonti tájékát, nem csoda? Erre mindenképp kell egy gyógyító olajkeveréket összeállíttatni. Az udvari olaj és esszencia szakfelügyelettel Montgomery grófnő segítségét fogjuk most ismét igénybevenni.

No és mi legyen Memével?

Miért vele meg mi történt?

Jaj hát a tüdő tere borzasztó, a sok táncolás miatt. A Nyulak ezen már nem segítenek ugye?

Jaj dehogynem Kedves Ludovikám! A Nyulak pont a Szívcsakra területét tudják regenerálni. Elég ha bekapcsolják a tempomatot és a szívközpont máris friss oxigént sőt friss tiszta pránaenergiát is kap!

No ez megnyugtató: udvari tanácsosaim, Köszönöm! Vegye kezelésbe a doktor akkor a mi kis Meménket mielőbb!

 

Jó, rendben! Holnap kezdjük az új programot de mindenképp a  koreósat! Ha szabadna akkor ezt javasolnám! A freestyle túl random lenne ide! Nemde?

Egyetértünk udvari tanácsos úr!

Ám nézzük gyorsan még: mi a helyzet Andrássy gróf fal és a lázadó urakkal? Csáky gróf és Batthyány a téren vannak már ugye?

Nem azt hiszen még y fogadáson időznek!

Hogyhogy? Már rég itt kellene lenniük. Azt hiszem, Sissy nem adta át rendesen nekik az utasításainkat! Attól tartok jobb, ha újfent lediktálom neki.

Kéretem!

Igenis, Méltóságos Asszonyom! Szólítom azonnal!

Nos Sissy; jó hogy itt vagy! El kell ismételjék az üzenetet amit át kell hogy adj a Gayatri mantra segítségével a lázadóknak:

Nessi, kérem zenéljen egy kicsit alá! Köszönöm! 🙋‍♀️🙆‍♀️🙎🏻‍♀️

Tehát: első pont: addig nem folytatjuk a diplomáciai közeledéseket a bírod álmaink on kívül rekedt láz adókkal, amíg nem egyenlítik ki az el billent mérleget, azzal, hogy hajlandók a javasolt irányba mutató lépéseket beiktatni a táncrendjükbe. Persze mindezt csakis az együttműködés tekintetében. A súlyos aránytévesztéseket ezennel delegálni lesz szükséges.

Továbbá! Nem intézzük a. továbbiakban egyszemélyes vállalatként a dinasztraiánk ügyeit. Kérjük ehhez az Égi és Földi Segítőket!

Az Égieknek már szóltunk. A földiekkel Te magad fogsz szót érteni Sissy. Ez lesz az elsô Beavatásod mielőtt a Szaturnusz visszatérne a születéskori házába, a Halak jegyébe. Tavaszra ez megtörténik, tehát most valamiért az idő is elénk siet! Ezt méltán jó alkalom ezért!

Menj és járj sikerrel! Ha tanácsra van szükséged, két testvéredet és a Nagy Anyádat is bevonhatod az intézkedéseidbe. 🍎🍁🌺Andrássy gróf már úgyis letette melletted a voksát.

No ezért: A részleteket nyugodtan bízd oda. De mindig figyeld az okosórád tanácsait is! Az Fontos!

No, minden világos ugye?

Igen Kedves Zsófia főherceg asszony!

Meg tudjuk oldani! Memé majd veszi a lapot és issza a gyógyteákat szorgalmasan! Talán sikerül bedobni a Jolly kanasztát is végre! Rajta leszek, hogy megoldja!

Remélem egy kiváló kártyapakliban is lesz részem, ha Nárd istálló nem is akad a közelben! Jól fogunk szórakozni azt hiszem!

Legyen Csodás Utatok! 🤲

×
Maximize call +
0
    0
    Az Ön kosara
    Az Ön kosara üres