2021 04 Víz Sárkány időszak

A Víz Sárkány időszak előrejelzése következik:

“ Tavaszi Szél Vizet Áraszt”

A ma délután új energiák, új idők szele támad fel a körülöttünk lévő Világban:  a Yang Víz - Sárkány idefújja a változás szelét, ekkor már csak az a kérdés marad: mit kezdünk ezzel az energiával? Lehet a viszályt és az elhatárolódást erősíteni, az emberek között, tovább szeparálódni. 

Vagy rábízni magunkat MOST az Égi Segítségre, mely  fokozottan és egyre erősödően mindenhol megnyilatkozóban van körülöttünk.  Annál is inkább, mert a Víz elem, mely a Sárkányt röpíti, azaz a Szelet táplálja, nagy Égi támogatással érkezett meg ez évben, így tehát ez a hónap arról fog szólni, hogy minden pont úgy alakulhat, ahogy az Égi Rend azt megszabja számunkra. Mit is kell ezalatt értenünk? Az Égi Rend két határozottan szerencsés csillagzat támogató energiájaként nyilvánul meg itt az Április hónapban, mely a tavasszal beindult változások energiáit végre  be tudja fogni az előrehaladásunk  vitorláiba, mint a jó, erős szelet . E sok halogatás után, előre viszi végre a hajót, amely gigantikus terheket is elbír, ha úgy döntesz! 

111 -  ez az ígéret - Az új Kezdet Lehetősége. 

A döntés most is Rajtad áll - A hónap képe a Változások Könyve szerint a következő: 

“ A Víz felszínét borzolja a Szél.” “ A víz felszínét fújó szél pedig a Feloldást jelzi. Az emberek merevségét, egoizmusát és fösvénységét fel kell oldani a transzcendentális tudás segítségével. Az ősi uralkodók is templomokat építettek a vallásos érzület, a szellemi haladás és az Égnek szánt áldozat bemutatása céljából.”

…” A víz felett lévő szél tehát szelíden megszünteti és feloldja az embereket elválasztó önzést és a lunáris erők általi fogva tartottságot, ez pedig a vallások és a szellemi utak leglényegesebb eszméjét fejezi ki. Ezzel párhuzamosan megjelenik az összetartás és újraegyesítés gondolata, mely szintén ennek a hexagramnak (Feloldás 59.) a jelentéséhez tartozik, mert a Feloldást csak az alacsony erőkre kell alkalmazni….

Tágabb értelemben a Feloldás akkor következik be, ha az emberek megfeledkeznek a jó és a rossz, a helyes és a helytelen megkülönböztetéséről. Szét kell oszlatni az önzőséget, amely elszigeteli egymástól az embereket. A Király a Templomához közelít” azaz, vallásos erőre van szükség ennek végrehajtásához. 

Ha az emberek együtt munkálkodnak a nagy feladatok megoldásán, akkor elfeledkeznek saját önző érdekeikről, így sikert valósíthatnak meg…” 

Eddig a kommentár és most töprengj el azon, neked mit jelentenek e fogalmak: fösvénység, egoizmus, nagylelkűség és bőkezűség. Itt tudsz e témában a legjobb válaszokat kapni. Fejtsd le az érzelmi részét annak a dolognak ami bánt, zavar, vagy sért. Mi az ami marad??? Így jössz rá, hol a hiba. Valószínűleg benned lesz, nem a szomszédban, vagy a külvilágban. Fordítsd a tükröt most magad felé és csupán játsz el ezzel a gondolattal ma, vagy ha időd engedi. 

A Sárkány magasan röpül, így most felülről is ráláthatsz olyan problémákra - az Égiek segítségével-, amit eddig nem értettél. Ezért halogattál lépni ezek felé az irányok felé. Most bátrabb lehetsz és jobban is látsz majd.

Meditációra, befelé figyelésre különösen alkalmas lesz az este 19:00-21:00 közötti időpont minden nap - ekkor az Ég Hálója összekapcsolódik körülöttünk. Ez a legjobb segítség a láthatatlan Világok felé való kapcsolódásunkhoz. Üzenetek jöhetnek ekkor különféle csatornákon át. Csak légy nyitott ezekre. A félelmeidet pedig a Gayatri mantra hallgatása és éneklése segít feloldani. Ezzel erős gyógyulásokat is generálni tudunk, sőt, ha minél többen hallgatjuk és mantrázzuk együtt ezt, a Föld Anyát segítségül hívő ősi imádságot, mint gyógyító energiát.

Nagy Erők mozdulnak meg tehát - használd fel és gyűjts új tapasztalatokat bátran, szenvedélyesen. Most ezt támogatja a Mindenség Ereje. A Víz pedig megtisztít és tisztábbá teszi a gondolatokat is a fejünkbe. Ezzel segít a Szívünkre hallgatva továbblépni, az Úton. 

NAMASTE

2021 Víz-Sárkány időszakelőrejelzése

Életmódváltó kapcsolat-építés-műhely 1.

ÉLETMÓDVÁLTÓ KAPCSOLAT-ÉPÍTÉS-MŰHELY 1.

Időpont: 2021 01.16. 14:00-18:30

Helyszín: 1143 Ilka utca 30. 3/33.

A cukorbetegség ayurvédikus megközelítése

A 2021-es évre készülünk közös főzéssel és beszélgetős kóstolókkal. AZ ÉGI ÚTMUTATÁS SZERINTI, évszaknak megfelelő táplálkozás most a téma, és a cukorbetegség . Ennek a kibillentségnek a kézben tartása lehetséges a táplálékaink segítségével, és így az egyensúly megteremtésével. A Táplálék ugyanis maga az éltető forrás, mely önmagában is gyógyítóenergia.

Tökfőzelék gonggal

Korunk egyik leggyakrabban előforduló problémája a cukorbetegség. Leginkább a fejlett nyugati világra jellemző ez a megbetegedés, ami erősen köthető a nem megfelelő táplálkozáshoz és a minimális mozgáshoz. Azokban az országokban, ahol a lakosok a saját, ősi táplálkozási szokásaikat megtartották és természet közeli életet élnek, alig találkozhatunk ezzel a betegséggel.

 A nyugati orvoslás két típusú cukorbetegséget különböztet meg, míg az ayurvéda 21 félét ismer! Mindhárom dosha érintett, van kapha, pitta és vata típusú cukorbetegség. Alapvetően az anyagcsere zavaráról van szó, ahol a hasnyálmirigy, a máj és a vese is érintett. Ez a betegség nehezen gyógyítható, a gyógyulás hosszú ideig tart, akár 2-3 év is lehet! A természetgyógyászat szerint a betegségek annyi hónap alatt gyógyulnak, ahány év alatt fejlődtek ki. És itt a kifejlődésen van a hangsúly. Vagyis a betegség nem „csak úgy” kialakul, vagy éppen „elkapjuk”, hanem hosszú, gondos munkával mi magunk fejlesztjük ki. Azzal, hogy nem a testípusunknak megfelelő ételeket eszünk, és azt sem megfelelő módon, minőségben és mennyiségben. Elhanyagoljuk a testmozgást is, a helyes légzésről nem is beszélve. Így tulajdonképpen elsavasítjuk a szervezetünket, a sejtjeink fuldokolnak, nem kapnak elegendő oxigént, táplálékot. Mentségünkre legyen mondva, itt a nyugati világban nem szokás a valódi egészségről, egészséges életmódról, táplálkozásról beszélni, mindössze általános tudnivalókra futja. Itt még mindig a táplálkozási piramis a mérvadó. 

A cukorbetegség fő előidézője alapvetően a túlevés: túl sok kenyérféle, édesség, alkohol, cukorfélék, a mérhetetlen mennyiségű fehérje(húsfélék), ami kimeríti a veséket. Az ayurvéda a cukorbetegséget elsősorban a vese-és húgyutak betegségei közé sorolja. Emellett nyilvánvalóan nem tesz jót a sok aggodalmaskodás, stressz, vágyakozás, és persze a kevés testmozgás. A cukorbetegség gyógyszerrel való gyógyítása lehetetlen. A valódi gyógyítás nem egyenlő az életen át tartó gyógyszerszedéssel vagy inzulinadagolással! Sajnos a különböző gyógyteák, gyógyhatású készítmények sem fogják önmagukban elmulasztani a problémát. Kizárólag az életmódváltás a megoldás: a testtípusunknak megfelelő táplálékok fogyasztása, valamilyen számunkra vállalható sport űzése, relaxáció, jóga, meditáció… Természetesen vannak olyan gyógyhatású készítmények, amik sokat segítenek a gyógyuláshoz vezető úton. Ilyenek pl. a különböző fűszerek, a fahéj, kardamom, gyömbér, kapor, kurkuma. Ásványi anyagok közül a cink, króm, shilajit segít sokat a megfelelő cukorértékek beállításában. A gymnema sylvestre nevű készítmény is telitalálat. DE! A gyógyulást kizárólag mi magunk érhetjük el azzal, ha változtatunk a szokásainkon, ezek a fűszerek, készítmények csak segítik a folyamatokat. A szervezetünk csodálatos, hihetetlenül hálás minden jó tettünkért és meghálálja a megfelelő bánásmódot azzal, hogy egészségesen, fájdalmak és funkciózavar nélkül működik. Adjuk meg hát neki, amit kér és ezzel mindenképpen nyerni fogunk.

A 2021-es évre készülünk közös főzéssel és beszélgetős kóstolókkal. AZ ÉGI ÚTMUTATÁS SZERINTI, évszaknak megfelelő táplálkozás tehát a téma, és a cukorbetegség kézben tartása a táplálékaink segítségével, az egyensúly beállításával. 

A Táplálék ugyanis maga az éltető forrás, mely önmagában is gyógyítóenergia.

Alkatonként más és más az, ami egyensúlyba tud hozni, ezért erről is szót kell ejteni. 

VÁRUNK BENNETEKET IS!

NAMASTE

Időpont: 2021 01.16. 14:00-18:30

Helyszín: 1143 Ilka utca 30. 3/33. 

Hozzájárulás díja: 5000 Ft/fő a helyszínen vagy előre utalással, amelyhez vedd fel velünk a kapcsolatot e-mailen hogy az adatokat egyeztethessük.

Sistergő Energiák - a yin Víz-Kecske hónap megérkezett

Reggel még úgy tűnt itt Budapest határában, hogy zavartalanul nyújtózik el a táj a nyári hőségben, a szénaboglyák rendben sorakoznak a réten, a tücskök ciripelnek és a mozdulatlan békésség felett a felhőtlen égbolt beborít mindent. Ám a mostani szélvihar, így kora este a feszült háttérenergiák megnyilvánulás mégis. Erős jelzés ismét a változásra.

De  hibáznánk, ha nem számolnánk most is ezzel a hatalmas háttárenergiával, amit megint csak egy jó irányba kell tudnunk becsatornázni és akkor egy gőzmozdony erejével robognak majd az aktuális dolgaink ismét. Áramlásban mozdulhatunk, ahogy a Fém év ezt lehetővé teszi számunkra. Rend és megbízhatóság a mottó.

Nyári Jóga Táborok

Kedves Nő és Férfi jógázni szerető Társaink! 

A nyár végi jógatáborunk idén is Egerben, a Pajta Apartmanban kerül megrendezésre.

Ez a helyszín teljes körűen biztosítja a nyugodt feltöltődésedet és lehetőséget ad arra, hogy mind a belső és a külső természet feltöltő erejét és energiáit hasznosítani tudd velünk, a Női Körrel.

A tavaszi bezártság és kényszerpihenő alatt sokan megtapasztalhattátok a belső figyelem erejét az eddigi  közös meditációink során. Ennek nagyszerű emelő energiái a közös elvonulásokban még teljesebb  oldódást biztosíthat számotokra. Újszerű élményekkel és feltöltődéssel találkozhatsz ezen a közös utazáson. 

A táboraink a különféle helyszínek varázsát kombinálják az egyedi programokkal, melyeket teljes mértékben összhangba hoznánk a helyszíneink adottságaival. 

Itt az egri Pajtában az Indiai és helyi tradíciók összeolvadása és különleges atmoszférája segíti a belső teljességet közösen megtapasztalni. Immár harmadik alkalommal megyünk ide vissza! 

(képek mellékletben erről) 

E tábori helyszínünk tehát nyitva áll Bárki felé, akár most tapasztalnál ilyen spirituális élményt először, akár gyakorlott meditáló és jógázó vagy. Épp azért, hogy támogató energiákkal tudjuk a most induló társakat segíteni, elindítani. 

Ezért azt sem tartanánk elképzelhetetlennek, hogy családi körrel vagy fiatalabb gyermekekkel ismerjük meg együtt ezt a Befogadó KÖR áramló energetikáját. 

A kor úgyis, csak egy szám, a gyermekektől is sokat tudunk tanulni, hiszen Ők még közelebb vannak a nyitottságukkal a Végtelenhez.

 A férfi társaink pedig inspirációkkal és ritmusokkal segítenek, hogy az áramlásban előre haladnunk. Kiváló „mederben tartó“ energiát adva.

Nagy örömmel töltene bennünket, ha közösen is el tudnátok jönni a társakkal, vagy a gyermekekkel együtt. 

A táborra részletes programokkal készülünk, melyet érdeklődésed vagy jelentkezésed esetén e-mailben elküldünk számodra.

Rozgonyi Réka: asztrológus, és jógaterapia és ajurvéda javaslatokkal. Táplálkozás és életmód ismeretekkel vár Benneteket. www.mangalam.hu 

Radics Mónika: masszőr - olajos és nyirok masszázs szakértő és oktató. Illatos aroma masszázzsal vár Benneteket. 

Czidor Mária: Theta konzulens és túraszervező és spirituális kapcsolati oldásokkal és játékkal vár Benneteket. www.bosegklub.hu

www.gongdo.hu

Szeretettel várunk! 

NA VÉGRE! - Yang Víz - Ló hónap megérkezett

Tűzzel- vassal, helyett inkább: "Többet ésszel, mint erővel"! Az idei év tüzes energiái az évszak elemét gyengítő Víz energiával érkeztek el hozzánk. Víz és Tűz együtt, egyszerre jelenik meg. Kényes egyensúlyozást kívánva tőlünk. Ha jól akarunk ezzel az erős motorral haladni egy kitűzött cél felé, akkor bizony előbb ajánlatos 3-4 segítőerőt is magunkhoz venni. Ezek lehetnek tervek: A B és C. Vagy Segítőtársak! És ez a legjobb ötlet most, hiszen a Ló hónap a kapcsolódásoknak kedvez. Ahogy a szekeret is több irányba húzhatná a két vagy több ló, szükséges a vezérgondolat, hogy a nagy erők simán és hatékonyan repítsenek a célunk felé.

So Ham
http://www.gongdo.hu

Csapatjáték lényege, a Mindenki egyért, és egy mindenkiért, hogy megsokszorozódjanak az erők! Tapasztaljátok meg ezt a ebben a nyári fénygyűjtő időszakban velünk együtt!

21 napos kihívás 3. napja van ma éppen, és már nagyon sok dolog kezd körvonalazódni az összefogás eredményeképpen. Például kitűzött célunk, hogy működő közösséget építünk egy elvonulóhelyen. Még 3 nap telt el és máris jönnek a hírek mindenhonnan a témához.

Csak gyűjtögetni kell, ahogy a víz is összefolyik mindenfelől a síkon az eső után. Mederbeterelés zajlik, mert aktivitással bőven számolhatunk magunk körül. Nyissunk utat a közös gondolkodásnak és szelektáljuk ami hozzá tud tenni a csapatjátékhoz. Kicsit ebből, kicsit abból.

Gyógynövények együtt az egyensúly szolgálatában: A diólevél, a bodzavirág és a csalán együtt olyan mint a 3 dósha. Tűz-Víz-Levegő . Egységben az Erő itt is.

folytatjuk....

Holdüdvözlő változatok

Aktuálisak a holdüdvözlő gyakorlatok.

Életenergia az Idősebbek számára is! Változó világért!

Egy tápláló anyag a termékeny Földanya energiából összegyűjtve. A Világ teremtő ciklusaiból kinyert életesszencia mindez, válogatott gyümölcsök, zöldségek, magvak és létfontosságú olajok összekapcsolódó és egymást is erősító hatásaival, a jobb Életvezetésért. A belső Egyensúlyért.

A gyümölcsök-zöldségek és olajok együttes energiája tud itt tápláló energiaként egyesülni és tovább hasznosulni és felszívódni egy legyengültebb szervezetben. Vitaminok, nyomelemek és esszenciális olajok: maga az Élet vibrációja így együtt.

Segítsünk ezzel az idős hozzátartozóknak mert ez az ÉTEL, mely kiváló magyar termék is egyben és  nagyon jót tud tenni most ebben az időszakban: a szüleinknek, hozzátartozóinknak az egészségük megtartásában a bezártságunk idején. A személyes kapcsolódás hiányában, amikor inkább csak a technika segítségével tarthatjuk a kapcsolatot. A személyes energiánkat és gondoskodásunkat is hiányolják az idősek. Látom nap, mint nap, amikor hozzájuk megyek bevásárló listákat összeszedni és recepteket kiváltani számukra. Egy két szó is, ami élő minőség, nagyon szükséges és jót tehet nekik.

Ennek híján ezzel a kombinált nagy tisztaságú "FLAVON Életenergiával" segíthetjük a szüleink mozgáshiányából és főként a bezárkózottságból adódó legyengülését. 

Mindezzel a Szél energia túlsúlyának is gátat szabhatunk náluk: ezek pedig az aggodalmaskodás, tolerancia és türelem fokozott hiánya, a szédülés, feledékenység, szétszórtság. A mozgás tér beszűkülése miatt az ízületek elmerevedése, reggeli nehéz talpra állás.

De az emésztési tünetek és bőr szárazság problémák javulhatnak ezzel a kiegészítő táplálékkal. Olajozó minőség, ami nagyon jót tehet ebben a korban már.

Ám ezek a tünetek egyre fiatalabbaknál is megjelennek már s csak egyre fokozódnak ilyen extrém időkben. Változó időkben.

Mi magunk is jól járunk vele, ha elkezdünk tudatosan a gyógyító energiával feltöltődni. A jóga és meditáció jótékony hatásait akik még nem élvezik, mert nem gyakorolták még eddig, azoknak nagyszerű választás lehet ez a vitamin utánpótlás most!

Erősítsük magunkat így vagy úgy, miközben szeretteinkről is gondoskodhatnánk.

Várunk minden 16. kerületben élő stresszes élettől szenvedő vagy mozogni vágyó társunkat egy Szabadabb Világért együtt lélegezve!

NAMASTEhttp://www,gongdo.hu

Van másik út mindig! Csak fogadd el, ha segítenének! Legalább próbáld meg velünk együtt! Mindenki tud jógázni, egyszerű mint a lélegzetvétel!

Légzéstechnikák

A reggel indítása "kávé" nélkül is lehetséges. Rozgonyi Réka mutat be légzéstechnikát amely megfelelően energetizál, és segít lendületbe hozni akár minden reggel.

Ízület és mirigy-tisztító gyakorlatok

A mai bezártság miatt feltétlenül szükséges egy olyan mozgássor gyakorlása amelyet mindenki el tud végezni, függetlenül a korától és nemétől. Ez az egyszerű gyakorlatsor a Jóga alap átmozgatásának is tekinthető.